Ugrás a tartalomra

A téli átállásra hívták fel a figyelmet

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ellenőrzési akciójával péntek reggel arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos a közlekedésben az őszi-téli átállásra való tudatos felkészülés.
Kép
Fotó: Mocsári László

A téli időjárás jelentős vezetésbiztonsági kihívások elé állítja a járművezetőket. A vegyes halmazállapotú időszak fokozott figyelmet követel. A közlekedés során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, a féktávolság megnő, így célszerű csökkenteni a haladási sebességet.

A 37-es számú főút 0 km-nél, a Miskolc felé vezető oldalon fekvő pihenőhelynél megtartott közlekedésrendészeti akció elsősorban a figyelemfelhívásra irányult. Mint azt Domokos Tibor r. törzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály referense is hangsúlyozta: a sofőrök felelőssége, hogy felkészítsék gépjárművüket a megváltozott időjárási, út- és fényviszonyokra. A hatóság ezért is kéri, hogy gondoskodjunk a gumiabroncsok cseréjéről, és ellenőrizzük a mintázat mélységét!

Kép
Fotó: Mocsári László

 

A sofőrök egy nyereményjátékban is részt vehettek, amely során értékes, a közlekedés biztonságát fokozó ajándékokat sorsolnak ki az akciót támogató partnerek.

 

Az úttestre kerülő, lehullott falevelek szintén tovább növelhetik az utak csúszósságát. A reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenthetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten, amelyek miatt az óvatlan járművezetők könnyen kerülhetnek veszélyhelyzetbe. Fontos, hogy mindig az aktuális időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék járművüket – tudtuk meg a szakemberektől az arnóti körforgalomnál ellenőrzés alá vont járművek műszaki állapotának vizsgálata közben. 

Ez is érdekelhet

Medvetámadásban meghalt egy 34 éves férfi
BalesetVilágKörnyezet
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy erdélyi fiatalember - közölte az Agerpres hírügynökség.
Fiatal fiú fulladt a Hejőkeresztúr melletti tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Még el sem kezdődött a nyári szezon, máris tragédia történt.
A MOL vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi baleset körülményeinek kivizsgálására
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat tájékoztatása szerint a MOL továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. A rendőrség nyomoz.
M3 autópálya dugó
Beállt az M3-as: 5 kilométeres kocsisor alakult ki egy kamion miatt
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
Az M3-as autópályán Miskolc felé, Hatvan térségében egy korábban kigyulladt kamion akadályozza a forgalmat.