Ugrás a tartalomra

A lillafüredi kisvonatnak ütközött egy Suzuki Miskolcon

Létrehozva
A baleset szombat délelőtt történt a Hegyalja utcánál.
Kép
Fotók: Új Miskolcon láttam Facebook-csoport/Oláh Kristóf

Dobi Tamás rendőrségi sajtószóvivő lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a baleset 9:40 körül történt a Hegyalja utcánál.

Ahogy az Új Miskolcon láttam Facebook-csoportban közzétett fotókon is látni, egy szürke Suzuki ütközött neki a kisvonatnak.

Kép
Fotó: Új Miskolcon láttam Facebook-csoport/Kurunczi Gábor

Az elsődleges információk szerint egy 87 éves férfi, az autó sofőrje, sérült meg a balesetben, őt a mentők megfigyelésre kórházba szállították. Sérülései 8 napon belül gyógyulnak.

Úgy tudjuk, hogy az autó sofőrje nem vette észre a piros jelzést, így hajtott a sínekre.

Vereb István, a kisvasutat üzemeltető Északerdő Erdőgazdasági Zrt. kommunikációs tanácsadója lapunknak megerősítette, hogy a kisvonaton utazók közül senki nem sérült meg. Komolyabb anyagi kár nem keletkezett a balesetben, a fényezés sérült meg a szerelvényen, amit könnyen ki tudnak javítani.

Elmondta azt is, hogy a közlekedés azóta már helyreállt, menetrend szerint közlekedik a kisvonat.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Ez is érdekelhet

Medvetámadásban meghalt egy 34 éves férfi
BalesetVilágKörnyezet
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy erdélyi fiatalember - közölte az Agerpres hírügynökség.
Fiatal fiú fulladt a Hejőkeresztúr melletti tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Még el sem kezdődött a nyári szezon, máris tragédia történt.
A MOL vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi baleset körülményeinek kivizsgálására
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat tájékoztatása szerint a MOL továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. A rendőrség nyomoz.
M3 autópálya dugó
Beállt az M3-as: 5 kilométeres kocsisor alakult ki egy kamion miatt
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
Az M3-as autópályán Miskolc felé, Hatvan térségében egy korábban kigyulladt kamion akadályozza a forgalmat.