Ugrás a tartalomra

Újabb részletek derültek ki a bükki balesetről

Létrehozva
Kihallgatták a vadászt, aki meglőtt egy kirándulót a Bükkben a hétvégén.

Ahogy arról a lapunk is beszámolt, kirándulót lőtt meg egy vadász a Bükkben. A baleset Bükkzsérc külterületén, Bogácstól körülbelül 20 kilométerre történt, és a megsérült 40 év körüli kirándulót a mentők stabil állapotban kórházba szállították. Az információkat a minap.hu érdeklődésére az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete megerősítette.

Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a részletekről szólva a lapunknak azt mondta: a mezőkövesdi kapitányságuk munkatársai foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy 58 éves debreceni férfival szemben, aki egy egyéni vadászat közben megsebesített egy férfi túrázót. Hozzátette, a nyomozók a vadászt kihallgatták, de nem vették őrizetbe.

A legfrissebb, hétfői hírek szerint a túrázó súlyos sérüléseket szenvedett, de nincs életveszélyben, jelenleg is kórházban ápolják. A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja.

Az ATV-nek nyilatkozó szakértők szerint valószínű, hogy a lőszer egy kövön vagy egy faágon gellert kapott, ezért találta el a túrázót.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kiránduló éppen sátrat állított fel az erdőben, amikor lábon lőtték. A csaptornának az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője úgy fogalmazott, hogy „a vadgazdálkodónak, illetve a vadásznak a felelőssége, hogy megfelelően, körültekintően adjon le egy lövést”. Földvári Attila hozzátette, a vadászoknak körültekintőnek kell lenniük, mielőtt leadnak egy lövést.

A riportból kiderült az is, hogy a vadásznak volt engedélye és nem volt ittas, amikor a baleset történt. A helyi vadásztársaság vadászati naplójába is bejegyezte a tevékenységét, így a jelek szerint nem szándékosan lőhetett rá a kirándulóra.

Az 58 éves debreceni férfi ellen gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Kihallgatása után nem vették őrizetbe, a férfi szabadlábon védekezhet.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

baleset mentő mentőautó sziréna
Baleset miatt teljes szélességben lezárták az M3-as autópályát
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Kitört egy autó kereke, mentő is érkezett a helyszínre. Teljes útzár van az M3-as autópályán baleset miatt.
Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.