Ugrás a tartalomra

Elítélték a gesztelyi gázolót

Létrehozva
Figyelmetlenül hajtott be egy kereszteződésbe, emiatt meghalt egy ember. Az eset két éve történt, most ítélet is született az ügyben.

A vádlott Gesztely irányából haladt Miskolc felé a 37. számú főúton, amikor – figyelmetlenségéből adódóan – egy kereszteződésbe a járműforgalmat irányító fényjelző készülék sárga, majd piros jelzése ellenére, sebességét nem csökkentve behaladt -  írja le az eset körülményeit közleményében a Miskolci Törvényszék.

A terhelt későn észlelte a szabályosan, számára jobbról érkező sértetti gépjárművet és vészfékezés, valamint jobbra kormányzás ellenére nekiütközött a zöld jelzés mellett kanyarodó néhai sértetti személygépkocsi bal oldalának. A sértett kórházba szállítását követően elhunyt. A halál az elszenvedett sérülésekkel közvetlen oksági összefüggésben állt be - folytatják.

A vádlottat a bíróság halált okozó közúti baleset okozása vétségében mondta ki bűnösnek és őt 1 év 9 hónap, végrehajtásában 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.