Ugrás a tartalomra

Hajóbaleset Verőcénél: Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát

Létrehozva
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát pünkösdhétfőn.
Kép
Fotók: MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázásáért - értesítette az MTI-t a police.hu. Az esetről portálunk is beszámolt

Az érintett motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak a rendőrök. A szállodahajó kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli segítségnyújtás halált okozó elmulasztása, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt - tudtuk meg. 

Kép

A gyanú szerint a kapitány az ütközés után saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett azért, hogy a mentésre szorulókat kimentse, továbbá a hajót sem állította meg - tájékoztattak. 

A férfit őrizetbe vették, érdemi vallomást azonban nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.Továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, eddig 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat és külső tanúkat is - tudatta a rendőrség. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás - írták.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.