Ugrás a tartalomra

Halálos baleset történt Putnok és Dubicsány között, szemtanúkat keresnek

Létrehozva
A lakosság segítségét kéri egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset tanúinak felkutatása érdekében a vármegyei rendőr-főkapitányság. 
Kép
Fotó: Facebook/Balesetinfo


    
Halálos baleset történt múlt vasárnap délután Putnok és Dubicsány között, az ügyben nyomoznak a rendőrök és az esetleges tanúk jelentkezését kéri a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság – írják közleményükben.

– A rendelkezésre álló adatok szerint halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2024. június 30-án 16 óra 35 perckor. Az adatok szerint Dubicsány felől Putnok irányába tartott egy szlovák rendszámú Audi Q7-es típusú személygépkocsi, aminek vezetője egy járműoszlop előzésébe kezdett, s mindeközben nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő Mercedes típusú autónak. A két autó frontálisan össze ütközött. A balesetben két szlovák állampolgár az életét vesztette  idézik fel a részleteket.

A rendőrség által beszerzett adatok alapján a közlekedési baleset után több jármű is megállt a helyszínen segítséget nyújtani a sérülteknek. A balesetet és annak körülményeit észlelő személyek kihallgatása a baleset teljeskörű tisztázása érdekében elengedhetetlen.  

A rendőrök olyan tanúk jelentkezését várják, akik a halálos kimenetelű baleset vonatkozásában érdemi információval rendelkeznek.

Azt kérik, hogy hívják a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es - díjmentes - központi segélyhívó szám is.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.