Ugrás a tartalomra

Halálos baleset történt az M3-ason - Vásárosnamény felé le is zárták

Létrehozva
Egymásba rohant két személyautó vasárnap kora reggel az M3-as autópálya 138-as kilométerénél, a Vásárosnamény felé vezető oldalon.

Egymásba rohant két személykocsi az M3-as autópálya 138-as kilométerénél, a Vásárosnamény felé vezető oldalon. A Mezőkeresztes térségében történt balesethez a mezőkövesdi hivatásos tűzoltókat riasztották. A rajok az egyik járműből egy embert feszítővágó segítségével kiemeltek. A tűzoltók áramtalanították a kocsikat. A helyszínen vannak a társhatóságok is. A történtek miatt a rendőrségi helyszínelés idejére az autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem.

Dobi Tamás a balesettel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, hogy egy magyar rendszámú autóba hátulról hajtott bele egy román felségjelzésű gépkocsi. Feltehetőleg a sofőr elaludhatott, mert fékezés nélkül, nagy sebességgel rohant az előtte haladó járműbe - tette hozzá.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balesetben egy ember a helyszínen meghalt, egy másik életveszélyes, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A magyar rendszámú autó hátsó ülésén utazó egyik utas a helyszínen meghalt, a sofőr súlyosan, egy másik utas életveszélyesen megsérült. A román rendszámú gépkocsi utasai könnyebben sérültek.

A helyszínelés tart, a forgalmat Mezőkeresztes lehajtónál leterelik a 3-as főútra. Torlódnak a járművek az M3-ason, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja - ismertette a sajtóreferens.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.