Ugrás a tartalomra

Vonat elé hajtott egy sofőr Borsodban, ketten meghaltak

Létrehozva
Halálos közlekedési baleset történt egy vasúti átjáróban Sárazsadánynál csütörtökön – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Kép
A figyelmetlenség két áldozatot szedett. Fotó: MÁV (illusztráció)

Varga Rudolf tájékoztatása szerint a vasúti kereszteződésben egy Sátoraljaújhelyről indult személyvonat elé hajtott egy autó, melynek két utasa az ütközés miatt életét vesztette. A vonaton huszonnyolc ember utazott, közülük senki nem sérült meg - tette hozzá.

A baleseti helyszínelés miatt Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak között szünetelt a vasúti közlekedés, a Miskolc-Sátoraljaújhely-vonalon az esti órákban hosszabb eljutási idővel kellett számolni. Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely között a helyszínelés és helyreállítás alatt pótlóbuszok közlekedtek. Péntekre a forgalmi rend helyreállt - közölte a Mávinform.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.