Ugrás a tartalomra

Öngyilkos akart lenni, de a rendőrök megmentették

Létrehozva
Nyugtatót és vérnyomáscsökkentő gyógyszereket vett be nagy mennyiségben a borsodi lány, de időben érkezett a segítség.

A Készenléti Rendőrség miskolci osztálya február 16-án délután kapott arról jelzést, hogy az egyik borsodi kistelepülésen egy nő öngyilkosságot kísérelt meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a pontos cím megadásával irányította a helyszínre a közelben lévő KR-es egységet - adta hírül portálunknak a police.hu közleményét Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 

A járőrök perceken belül odaértek, ahol a segítségre szoruló nő édesanyja már várta őket. A bejelentést is ő tette. Elmondta, hogy már a mentőket is értesítették az esetről, de ők még nem érkeztek meg. A rendőröket azonnal odakísérte a lányához, aki eszméletlenül feküdt egy ágyon - számoltak be. 

Az egyenruhások közül a Polic Medic képzésen részt vett törzsőrmester megvizsgálta a nőt, majd stabil oldalfekvésbe helyezte. A légzése ugyan megfelelő volt, de a pulzusa nagyon alacsony. Szerencsére a külső hatásokra reagálva lassan magához tért, majd zavartan ugyan, de elmondta, hogy ötven szem nyugtatót és tíz szem vérnyomáscsökkentőt vett be öngyilkossági szándékkal. A rendőrök ekkor felültették, majd langyos sós vizet itattak vele, hogy a bevett gyógyszerek nagy része minél hamarabb kiürüljön szervezetéből - idézték fel.

Ekkor értek oda a mentősök, akik átvették a nő ellátását: infúziót kötöttek be neki, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Sürgősségi Osztályára szállították - zárták az összefoglalót. 

 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.