Ugrás a tartalomra

Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári Erzsébet-táborokba

Létrehozva
Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári ottalvós Erzsébet-táborokba, amelyekbe 20-150 fős csoportokat várnak – közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szerdán.
Kép

A közleményben azt írták, a tavaszi osztálykirándulásokra április 1-jéig, a nyári balatoni élménytáborokba március 26-ig regisztrációt követően interneten keresztül lehet jelentkezni. Regisztrálnia a korábban már jelentkező és az újonnan pályázó szervezeteknek is kell. A jelentkezések során tíz gyermekenként egy, tíz sajátos nevelési igényű tanulónál pedig két felnőtt kísérő részvétele szükséges – tudatták, hozzátéve, az elbírálás és az értesítés a beadási határidők után ütemezetten történik.

Az alapítvány május 1. és június 5. között Zánkán tartja majd a magyarországi tavaszi osztálykirándulásokat, amelyekre idén kétszer annyi, összesen húszezer tanulót fogadnak. A két éjszakás táborba a köznevelési intézmények 1-12. évfolyamos diákjait várják. A balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezik meg, ezalatt több mint harmincezren táborozhatnak. A hatnapos, öt éjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhetnek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok. A táborokban való részvételhez szükség van a gyermekek érvényes fényképes igazolványára – ismertették.

Kitértek arra is, a Napközi Erzsébet-táborok és a nyári erdélyi Élménytáborok felhívásai szintén megjelennek március elején. Előbbiekre iskolák, családsegítő szolgálatok és központok, valamint kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények jelentkezhetnek 1-8. évfolyamos tanulókkal, az erdélyi táborokba pedig köznevelési intézmények pályázhatnak.

A kormányzati támogatásból megvalósuló táborokról és gyermekprogramokról az egyházi hátterű Erzsébet Alapítvány gondoskodik. A gyerekek testi és lelki épségéért 24 órás gyermekorvosi ügyelet, állandó mentőszolgálat, a nyári időszakban pedig vízimentő szolgálat is gondoskodik. Továbbá a táborokban dolgozók, és a Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak (TESO-k) is figyelnek a gyermekekre – olvasható a közleményben.

A jelentkezési időszakban az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyerekekért Alapítvány munkatársai meghosszabbított ügyfélszolgálati időben állnak rendelkezésre. A jelentkezési felület itt érhető el.

Ez is érdekelhet

NAV: június közepétől érkeznek az adószámla-értesítők
Belföld
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van - hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
A mongolok nyomában jártak
BelföldKultúra
Filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést tartottak szerda este a MÜHA-ban.
Több százezer, köztük miskolci látogatója volt a jubileumi Munkácsy-kiállításnak
BelföldKultúra
A Munkácsy-kiállítás egészen szeptember 28-áig látogatható a hajdúszoboszlói Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.
Távhőpályázat: akár kétszázezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül
BelföldGazdaság
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget a háztartásoknak.