Ugrás a tartalomra

A Béres Csepp feltalálójáról készült filmsorozat indul

Létrehozva
Béres József (1920-2006) élettörténetét bemutató sorozatot tűz műsorra szombattól a Duna Televízió Cseppben az élet címmel.
Kép
Forrás: feol.hu

A szombat esténként 20 óra 30 perctől látható filmsorozat négy része mintegy tíz évet ölel fel a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig, a Béres Csepp megalkotójának drámai életszakaszára összpontosítva – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája. A sorozat a kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcának bemutatása mellett objektív látleletet is nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról. 

A tájékoztató idézi Gyöngyössy Bence rendezőt, aki elmondta, hogy a fordulatokban gazdag, izgalmas sorozat Béres József küzdelmeit, igazságszerető személyiségét mutatja be. – Úgy érzem, hogy napjainkban különösen fontos, hogy felelevenítsük elkötelezettségét és azt a morális értékrendet, melyet a kutató ránk hagyott – mondta. Hozzátette: a film a Béres Csepp megszületésének eseményeit követve objektív látleletet is nyújt az egykori szocializmusról, az akkori társadalom egészét átható hazugságokról és intrikákról.

Béres József szerepét Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész alakítja, aki szerint a történet azért is aktuális, mert a kreatív elméknek vagy más utakat járóknak mindig is meg kell küzdeniük a hatalommal, a hivatallal vagy adott esetben a családdal. – Mindig harcolni kell az igazunkért, és így tette ezt Béres József is – mondta a színész. 

Gáspár Tibor mellett a sorozat főbb szerepeiben látható Huszárik Kata, Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs és Trill Zsolt. A sorozat producere Kabay Barna.

Ez is érdekelhet

minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.