Ugrás a tartalomra

A Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földrengés volt Móron

Létrehozva
Kisebb földrengés volt a Fejér megyei Móron csütörtök délben.

A Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földmozgást észlelt a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. A rengés 12 óra 39 perckor volt, mintegy öt kilométeres mélységben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: lakossági bejelentés a földmozgásról nem érkezett, károkat egyelőre nem jelentettek.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.
Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.