Ugrás a tartalomra

Nézőket tarolt le egy rallyautó, többen megsérültek (Frissítve!)

Létrehozva
Összesen 11-en sérültek meg a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben vasárnap, közülük kilenc ember került kórházba.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek. Egy súlyosan hasi sérült gyereket mentőhelikopter a szegedi kórházba szállított, egy másik súlyosan sérültet szintén mentőhelikopter a gyulai kórházba vitt comb- és lábszársérüléssel, egy embert pedig fejsérüléssel vittek Békéscsabára.

Az Orosházi Kórházba hat személyt – öt felnőttet és egy gyereket – szállítottak a mentők. A kórház hétfői közleménye szerint az elsődleges vizsgálatok alapján mindannyian nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A sérültek közül egy további megfigyelésre a kórházban maradt, a többiek saját felelősségükre hazamentek.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban. A rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket – tették hozzá.

(A külső kép forrása: beol.hu)

Ez is érdekelhet

Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.
Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.