Ugrás a tartalomra

Több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás

Létrehozva
Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy Budapesti kerületben - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője hétfőn az MTI-t.

Dóka Imre közölte: a következő időszakban Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés. Továbbá számos olyan - Pest, Fejér, Baranya és Somogy megyei - településen is csökkentik a vérszívók számát, amelyeken korábban nem volt szükség beavatkozásra.

Emlékeztetett: a program indulása óta 1343 településen zajlott a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek. Felidézte, hogy az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott és számos olyan területen volt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom.

Ennek során a múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál.
 
Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint a katasztrófavédelem honlapján is nyomon lehet követni, hogy mikor és hol lehet számítani szúnyogirtásra - közölte a helyettes-szóvivő.

Ez is érdekelhet

választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megkezdődött a voksolás az amerikai kontinensen
BelföldVilág
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel.
rendőrség police
Választás 2026 - Mozgóurnák, rendőri készültség: így zajlik majd a választás napja
Belföld
A rendőrség felkészült, és az országgyűlési képviselők általános választása alkalmával is pártbefolyástól mentesen látja el a hatáskörébe tartozó feladatokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az április 12-i magyarországi országgyűlési választások szavazási levélcsomagja Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
Belföld
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
BelföldVilág
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait – olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.