Ugrás a tartalomra

Másfélszer többen igényelték júliusban a Diákhitel1-et, mint egy évvel korábban

Létrehozva
Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya közel 20 százalékos növekedést mutat - közölte a Diákhitel Központ szombaton az MTI-vel.

Mint írták, a Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99 százalékra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum 70ezer forintig igényelhető hallgatói hitelt.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, otthonról, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.

Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.

Azon diákok, akik 2019. szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik - közölték.

Ez is érdekelhet

mozgóurna szavazás
Választás 2026 - Délig még lehet mozgóurnát igényelni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán.
napindito avas virágzás
Fagyos reggel - ilyen lesz az időjárás április 12-én Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét utolsó napján is sok helyen indul fagyosan a reggel, ezt követően azonban csökken a fagy területi kiterjedése, keddtől várhatóan teljesen meg is szűnik.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
BelföldVilág
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 72 924 választópolgárt.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megkezdődött a voksolás az ázsiai kontinensen
BelföldVilág
Megkezdődött az óceániai és az ázsiai magyar külképviseleteken a szavazás a magyarországi országgyűlési választásra helyi idő szerint vasárnap reggel. Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak.