Ugrás a tartalomra

Embercsempészek ellen emeltek vádat Pécsen

Létrehozva
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Pécsen, mert legalább tíz esetben vittek külföldre Magyarországon illegálisan tartózkodókat - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.
Kép
fotó: illusztráció

A magyar elsőrendű vádlottnak 2017 nyarán egy pakisztáni állampolgár felajánlotta, hogy vegyen részt külföldiek Európán belüli szállításában, személyenként 150-500 euróért - írta Varga-Koritár György baranyai főügyész.

A férfi az ajánlatot elfogadta, majd felvette a kapcsolatot az ügy többi magyar vádlottjával, akinek a feladata a szükséges gépkocsik beszerzése és a szállítás volt.

A vádlottak a harmadik országbeli állampolgárokat az ország déli határától az északnyugati határhoz, esetenként közvetlenül valamelyik nyugati országba fuvarozták. Mindannyian tudták, hogy utasaik jogellenesen vannak az országban és nincsenek érvényes okmányaik.

A vádlottak 2017 augusztusától legalább tíz fuvart bonyolítottak le, mire szeptember 23-án a rendőrök Pécsen igazoltatták őket, majd eljárást indítottak ellenük.
 

Ez is érdekelhet

december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklus határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.