Ugrás a tartalomra

Ma éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről

Létrehozva
Ma éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több mint kétezer döntést kell meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben.

www.valasztas.hu-n olvasható összesítés szerint csaknem 56 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, mintegy 2300 jelölt esetében még nem született döntés a nyilvántartásba vételről.  
    Az egyéni jelöltek (polgármester-, főpolgármester- és képviselőjelöltek) bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt.
    A választási bizottságoknak a törvény szerint négy napjuk van arra, hogy - a választási irodák ellenőrzése alapján - megállapítsák, sikerült-e a jelölteknek a korábban meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjteniük, és döntsenek a jelölt nyilvántartásba vételéről.
    Azokat a jelölteket tehát, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb ma veszik nyilvántartásba.
    A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.
    Mindezek alapján tehát bár a határidő hétfőn 16 órakor lejárt, a www.valasztas.hu oldalon még ma is frissülnek a nyilvántartásba vett jelöltekre vonatkozó adatok.

Ez is érdekelhet

Gomolyfelhők rondíthatnak csak be
Belföld
Száraz marad a csütörtök.
Virágos Magyarország
Elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Belföld
Megkezdődött a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka: a szervezők május 15-ig várják a települések regisztrációit az ország legnagyobb környezetszépítő kezdeményezésére.
Dávid Sándor
Elhunyt a legendás sportújságíró
BelföldSport
Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter.
napsütés időjárás
Időjárás: Sándor napján megszakad a tél?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy területen megélénkül, megerősödik a szél. A hidegcsepp elhagyja térségünket, így szerdán már nagyobb területen lesz napos az idő és napközben csapadék sem valószínű.