Ugrás a tartalomra

Egy ország fogott össze Zentéért – a szülők versenyt futnak az idővel

Létrehozva
"700 forint sok embernek semmi, nekik a minden. Segítsünk, együtt!" – írják közösségi oldalukon. 700 milliós kezelés kell a súlyos betegséggel küzdő másfél éves Zentének, gyűjtést indítottak.

A szülők versenyt futnak az idővel, mert világ egyik legdrágább gyógyszerét csak kétéves korig kaphatják meg az érintettek. Segítséget kérnek kisfiúk gyógyulásához.

Kép

A Facebookon is közzétett és ezrek által megosztott bejegyzésben szerepel:

„a másfél éves kisfiú, Zente SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban, annak is legsúlyosabb formájában, az SMA I-es típusában szenved.”

Ilyen esetekben a kicsik rendszerint a kétéves kort sem érik meg, mivel légzőizmaik is megbénulnak. A Zolgensma nevű készítmény segíthetne rajta: ezzel gyakorlatilag olyan vírust juttatnak a szervezetbe , amely "kijavítja" azt a génhibát, amely az SMA1 betegséget okozza.

Csakhogy ez a génterápiás készítmény a világ egyik legdrágább gyógyszere, több mint 2 millió dollár, vagyis 700 millió forint az ára, ráadásul a gyerek 2 éves kora előtt be kell adni.

Most olyan embereket keresnek, akik akár kisebb összeggel is, de támogatnák a családot, hogy összejöjjön a kezelésre a pénz.

Oldaluk : https://www.facebook.com/Zente-SMA-1-Baby-350892568989729/

Számlaszámuk: Összefogás Zentéért Alapítvány 11731001-23120178 (OTP)

https://www.paypal.me/OsszefogasZenteert?locale.x=hu_HU

https://www.gofundme.com/f/help-zente-to-live-a-long-carefr…

International account number: HU06117310012312017800000000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Szülők posztja :

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=537465126999138&id=350892568989729

 

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?