Ugrás a tartalomra

Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze

Létrehozva
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója – közölte a család vasárnap az MTI-vel.
Kép
Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója 2019. szeptember 22-én. A felvétel a Láthatatlan filmtörténet című könyvsorozat bemutatóján a budapesti Toldi moziban készült 2018. szeptember 5-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.

Sára Sándor a Balázs Béla Stúdió első nemzedékének tagjaként olyan korszakos jelentőségű filmek operatőre volt, mint a Sodrásban, a Gyerekbetegségek, az Apa, a Tízezer nap vagy a Szindbád. Rendezőként olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Feldobott kő, a Holnap lesz fácán vagy a 80 huszár.

Az MMA méltatása szerint dokumentumfilmjeivel a nyolcvanas évek legnagyobb hatású, felkavaró erejű dokumentumfilmes irányzatának megteremtője volt.

Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia és a közmédia saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

Maradnak a felhők
Belföld
De a csapadék is marad bennük, nem hullik ránk.
Gomolyfelhők rondíthatnak csak be
Belföld
Száraz marad a csütörtök.
Virágos Magyarország
Elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Belföld
Megkezdődött a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka: a szervezők május 15-ig várják a települések regisztrációit az ország legnagyobb környezetszépítő kezdeményezésére.
Dávid Sándor
Elhunyt a legendás sportújságíró
BelföldSport
Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter.