Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek egy segélyhívón segítséget kérő gyermek szülei ellen

Létrehozva
Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyermeke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen.
Kép

Reszl Ildikó a közleményben azt írta, hogy a vádlottak vértesszőlősi házukban a nő egyik férfi rokonával italoztak. A nő és a rokona összeveszett, és előbbi pofon ütötte a férfit, akinek emiatt vérezni kezdett az orra. A nő élettársa ezután gáz-riasztó fegyverrel kezdett hadonászni, egyet lőtt vele, és a nő fejéhez tartotta a fegyvert, azzal fenyegetve őt, hogy lelövi.

A gyermek ekkor az édesanyja kérésére éjjel fél 12 után telefonon bejelentést tett, mire a rendőrök kimentek a lakáshoz - tette hozzá.

Sem az anya rokona a könnyű testi sértés miatt, sem a nő a fenyegetés miatt nem élt magánindítvánnyal. Az ügyészség azonban kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a nő és élettársa ellen, valamint indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat, a férfitól pedig kobozza el a riasztófegyvert.

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.