Ugrás a tartalomra

Nincs több pótlóbusz Miskolc és Budapest között

Létrehozva
Lassabban megy a vonat, de legalább már nem kell pótló buszokkal utazni Miskolc és Budapest között. A mostani menetrend március 20-áig lesz érvényben, de már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére. A pálya rekonstrukció 2020 végéig folytatódik.

A hét eleje óta kényelmesebb a közlekedés a vonaton, hiszen nem kell az utasoknak autóbuszokra átszállni Hatvanban.

A pálya felújítás tavaly tavasszal kezdődött. December 9-én adták át a forgalomnak a Gödöllő és Hatvan közötti mintegy 27 kilométeres felújított szakaszt.

A pálya rekonstrukciója 2020 végéig folytatódik. A gyorsabb és sűrűbb közlekedést csak ezt követően tudja biztosítani a vasúttársaság.

Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője a Miskolc Televíziónak elmondta, még érdemi változást nem lehet érzékelni a menetidő és a menetrend tekintetében, de a jövő év végétől, amikor már befejeződik ez a beruházás, a menetidő csökkenésével is lehet számolni. Mint mondta, a mostani menetrend március 20-áig lesz érvényben.”

Ez is érdekelhet

Kivirágzott a miskolci virágóra. Fotó: Mocsári László
Ilyen időt hoz Benedek szombaton
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő napokban is hidegcsepp alakítja időjárásunkat, de csak néhol okozhat kisebb csapadékot. Általában száraz, de felhős időre készülhetünk.
Elkezdődött a csillagászati tavasz
Belföld
Pénteken 15 óra 46 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján.
Maradnak a felhők
Belföld
De a csapadék is marad bennük, nem hullik ránk.
Gomolyfelhők rondíthatnak csak be
Belföld
Száraz marad a csütörtök.