A zsúfolásig telt Szent István-bazilikában Erdő Péter arról beszélt: a betlehemi történet két szálon fut. Egyfelől a születés hétköznapi, nagyon is emberi képét látjuk, másfelől "felfedezzük benne az isteni terv megvalósulásának eseményét". Az angyal ezt a jelet adja pásztoroknak: "gyermeket találtok pólyába takarva, jászolba fektetve". Ebben a képben a pólya mutatja az újszülött ember gyengeségét.
Újszülöttként "nem is maradnánk életben, ha nem karolnának fel, nem táplálnának, nem melegítenének minket" - mondta. Hozzátette: ennek az első szeretetnek, ennek az első közösségnek a legfényesebb megjelenése a karácsonyi ünneplés, az otthon és a család biztonsága. Ez él az ember emlékeinek mélyén, erre vágyik évtizedek múltán, idős emberként, és ebbe a szeretetbe vágyik vissza akkor is, amikor a földi élettől búcsúzik.
Erdő Péter úgy fogalmazott: "életünk kezdetén gondoskodásra szorulunk, majd kibomlik, kivirágzik az életünk, hogy magunk is gondoskodni tudjunk másokról, gazdagítani tudjunk másokat, és végül az emberi szeretetből eljussunk, hazataláljunk magának az alkotónak a szeretetébe".
Szólt arról is: a betlehemi képben a jászol, az etetővályú már arra utal, hogy "Jézus táplálék, ő az élet kenyere. Ő az, aki táplálja szeretetünket, és ő az, aki erőt ad családjainknak" - mondta. "Isten tehát nemcsak eljött közénk, de velünk is maradt. Velünk maradt tanításában, megváltó művében, legkülönösebb, legáthatóbb módon pedig a szentmisében és az oltáriszentségben" - tette hozzá Erdő Péter.
