Ugrás a tartalomra

Növelik az újrahasznosított műanyagok felhasználását

Létrehozva
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség keddi bejelentése szerint a magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként tettek fenntarthatósági vállalásokat.

A szövetség indokoltnak tartja, hogy uniós és kormányzati segítséggel egy PET palack újrahasznosító üzem is létrejöjjön  Magyarországon, amelynek termékeit ismét italpalackok gyártására lehetne felhasználni. A szövetség javasolja az újrahasznosított csomagolóanyagok térnyerését támogató ösztönzők bevezetését is.
Közleményében a szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt évek innovációs tevékenységének köszönhetően 2010-hez képest az ásványvizes és üdítőitalos műanyag palackok átlagsúlya 20 százalékkal csökkent, a PET palackok így az összes magyarországi csomagolási hulladék mindössze 3 százalékát teszik ki.
A szövetség tagjai az államnak fizetett környezetvédelmi termékdíjjal évente mintegy 3 milliárd forinttal járulnak hozzá az italcsomagolások minél nagyobb arányú szelektív gyűjtéséhez és hasznosításához.
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. Tagvállalatai évi mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.
 

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.