Ugrás a tartalomra

Könnyebben visszakerülnek elhagyott dolgaink

Létrehozva
Okostelefonos alkalmazásban, fényképpel veszi nyilvántartásba a MÁV az elhagyott értékeket-írja a vasúttársaság a közleményében.

 Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, tavaly már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő dolgokat is vonaton vagy állomáson felejtenek; találtak már jegygyűrűt, babakocsit, az ünnepi időszakban pedig adventi koszorút, sőt mikulásjelmezt is. A MÁV-START új adatbázis-kezelési rendszert vezetett be novemberben: a jegyvizsgálók, pénztárosok mobilkészülékén lévő alkalmazásban képpel együtt azonnal rögzíthetők a megtalált értékek, ezzel segítve a gyorsabb és könnyebb beazonosítást. 

Kép
Forrás: MÁV


A talált tárgyakkal kapcsolatos adatokat tavaly november óta rögzítik a munkavállalók szolgálati okostelefonján is elérhető alkalmazás adatbázisába, ennek köszönhetően valamennyi hozzáféréssel rendelkező szolgálati helyen, például a pénztárosok és jegyvizsgálók is azonnal nyilvántartásba tudják venni a talált tárgyakat. Az információkhoz a MÁVDIREKT is rögtön hozzáfér, így a telefonon érdeklődő utasok, gyors és pontos tájékoztatást kaphatnak. Az új adatbázisba már fényképeket is fel lehet tölteni, ezzel a tárgyak beazonosítása jelentősen leegyszerűsödik. A vasúttársaság bízik benne, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több elhagyott érték talál vissza jogos tulajdonosához.

Kép
Forrás: MÁV


Az adatbázisban szép számmal szerepelnek táskák, iratok, pénztárcák, kulcsok, ruhanemű, műszaki cikkek (laptop, telefon), de akadnak hangszerek (gitár, ukulele, hegedű, nagybőgő), sporteszközök (gördeszka, hokiütő, jógamatrac, roller, íjfelszerelés), vagy épp jegygyűrű, babakocsi, műláb, petróleumlámpa búra, szintező állvány. A 2019-es év végi ünnepi időszakban több adventi koszorú, műfenyő, egy rókaszőrme, és ráadásnak egy mikulásjelmez is bekerült az elveszített tárgyak közé. A MÁVDIREKT munkatársainál már javítás alatt álló érettségi dolgozat, doktori disszertáció, szakdolgozat után is érdeklődtek a telefonálók. A legkülönlegesebbnek mindig az elveszített állatok számítanak: az utasok kerestek már hűtőtáskában a vonaton felejtett kígyót vagy otthonról elkóborolt kutyát is.


Ha az elveszett tárgy, bankkártya vagy okmány tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, a megtalált személyes okmányokat pedig az azt kiállító hatóságnak (okmányiroda, NEAK stb). Az egyéb talált tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig őrzik. A vasúttársaság az elektronikus nyilvántartását kiegészítette a talált menetjegyek adatbázisával, így amennyiben az utas beazonosítható – például interneten keresztül vásárolt menetjegy esetén –, értesítést küld a vásárlónak az elveszett jegye átvételi lehetőségeiről.


A vonatokon talált tárgyakkal kapcsolatos elérhetőségeket az utasok a MÁV weboldalán (www.mavcsoport.hu), az Ügyfélszolgálat menüpont alatt találják. Személyesen általában az állomási pénztárak nyitva tartási idejében lehet érdeklődni, telefonon pedig a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámain (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Telenor hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999). Az átvételi hely állomásonként változik, az elhagyott értékek általában a nagyobb állomások személyes ügyfélszolgálatára kerülnek, ahol a tárgyakat nyilvántartják (https://mavcsoport.hu/ugyfelszolgalat/elvesztettem-hol-keressem).
 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.