Ugrás a tartalomra

Jelezni kell, ha valaki nem akar élni a hiteltörlesztési moratóriummal

Létrehozva
Célszerű elektronikus úton jelezni, ha valaki nem akar élni a hiteltörlesztési moratóriummal - mondta Trencsán Erika pénzügyi szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a legtöbb banki ügyfél számára a legkézenfekvőbb az e-bank szolgáltatáson keresztül megtenni ezt, mivel belépésnél már azonosítják magukat, így akár két kattintással elküldhetik a szükséges nyilatkozatot. Az ügyfelek fizetési szándékukat telefonon és applikáción keresztül is jelezhetik - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: semmiképpen nem javasolt személyesen felkeresni a bankfiókokat, nemcsak egészségügyi okok miatt, hanem azért sem, mert a pénzintézetek kisebb létszámú ügymenetre álltak át.

A szükséges adatok bankonként eltérőek, ezért érdemes szintén online felületen tájékozódni arról, hogy milyen adatokat vár az adott pénzintézet - jelezte Trencsán Erika.
 

Ez is érdekelhet

Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Elköszön a vénasszonyok nyara? Ilyen idő vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerdán még nyugalom, csütörtökön viszont beindul a légkör.