Ugrás a tartalomra

Életfogytiglanra ítélte az Iszlám Állam katonáját a Fővárosi Törvényszék

Létrehozva
Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Haszan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
Kép
Haszan F. érkezik az ellene tömeges kivégzésekkel, terrorcselekménnyel és emberiesség elleni bűncselekmények miatt indított büntetőper tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken - fotó: MTI

A tényállás szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben.

Az ügyész terrorizmus megállapítása és tényleges életfogytiglan kiszabása érdekében, a védelem bizonyítottság hiányában felmentésért fellebbezett.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

A csütörtöki tárgyalás szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, tucatnyi géppisztolyos őrizte a szír vádlottat.

Ez is érdekelhet

Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.