Ugrás a tartalomra

Letartóztatták Gödény Györgyöt

Létrehozva
Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf elmondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik "a vírusszkeptikus tartalmak hangadói". A rendőrség az eljárást rémhírterjesztés miatt folytatja, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is - tette hozzá.

A Gál Kristóf által meg nem nevezett vírusszkeptikus hangadók egyike vélhetően Gődény György, ugyanis Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: 

"hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat +nemzetinek+ mondó nyomozóiroda emberei".

 

Ez is érdekelhet

Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.