Ugrás a tartalomra

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Létrehozva
Idén a koronavírus-járvány miatt elsősorban online programokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékokkal várják az érdeklődőket - közölték a szervezők.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben "még fontosabb egymásra naponként igent mondani és a kapcsolatot megerősíteni, mert így sokkal hatékonyabban tudunk szembenézni a körülöttünk lévő bizonytalansággal".

A házasság hete központi programjai inspirációt szeretnének adni ahhoz, miként lehet eddig nem megszokott módon ugyanazt a célt elérni. Ezt szolgálják idén az online események, előadások, amelyek így még többekhez eljuthatnak, hiszen utólag is megtekinthetők és a Magyarországtól távol, kisebbségben élő vagy külföldön dolgozó párok számára is elérhetőek lesznek - tette hozzá Herjeczki Kornél.

A programsorozat idei mottója: "ezerszer is igen".

A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel kezdődik vasárnap Pápán.

Hétfőn Gorove László és Gorove Kriszta párkapcsolati szakértők Nemek és igenek a házasságban, kedden Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Viharálló szerelem című online előadását nézhetik meg az érdeklődők a házasság hete Facebook-oldalán.

Szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tartanak beszélgetést, amelynek résztvevői a házasság hete idei arcai, Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, Holló András kerekesszékes tánctanár és felesége, valamint Révész Szilvia motivációs előadó és férje lesznek. A beszélgetés élőben követhető a házasság hete Facebook-oldalán.

Csütörtökön a Három királyfi, három királylány mozgalom szervezésében Család - karrier - egyensúly címmel élő online konferenciát tartanak.

Pénteken - szintén online követhető - igehirdetéssel egybekötött orgonakoncert lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Szombaton A házasság szakítópróbái címmel Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján

A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

Hozzátették: a központi programok mellett sok magyarországi és határon túli településen - többi között Pécsett, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Temesváron - várják online programokkal, egyházi rendezvényekkel az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat programja megtalálható a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon.

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
 

Ez is érdekelhet

A világbajnokságra koncentrálnak
BelföldSport
Az olimpiai ciklus feléhez közeledve megkezdődtek a sportági konzultációk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
napindito művészetek háza
Napsütéses időre számíthatunk pénteken, némi széllel
BelföldKörnyezet
A szinte nyárias időjárásban 23 és 28 Celsius fok közötti hőmérséklet várható, amit a szellő enyhít.
Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
BelföldBűnügy
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Belföld
Minden hadra fogható járművet forgalomba állít a közlekedési társaság, hogy mindenki számára biztosítsa a kiszámítható utazást a pünkösdi hosszú hétvégén is, amelyen a főszezont idéző, erős forgalom várható.