Ugrás a tartalomra

Lerántották a leplet Magyarország tortájáról

Létrehozva
A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották - jelentették be kedden Budapesten.
Kép
Fodor Sándor, a budapesti Habcsók Cukrászda mestercukrásza a Magyarország tortája címet elnyert Napraforgó nevű tortájával – fotó: MTI

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.

Idén az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. Az erős mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes – közölte Selmeczi László.

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.


A megmérettetésen - amelyet tizedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával - a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával, míg a legjobb, gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért.

A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni.

Ez is érdekelhet

napindito avas virágzás
Itt a lehűlés, napos, gomolyfelhős idő várható pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
fagykár
Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Belföld
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Zöld Szíves Óvoda
Közeledik az óvodai és az általános iskolai beiratkozás ideje
BelföldOktatás
Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart – közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel. Hozzátették: az óvodakezdés halasztása április 15-ig kérelmezhető.
Elektromos mentőautók állnak szolgálatba
Belföld
Összesen hét BYD segíti majd a mentést.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.