Ugrás a tartalomra

Rögzíthetik a hangot is a jegyvizsgálókon levő kamerák

Létrehozva
Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái, ezzel még több védelmet nyújtva a MÁV-START munkavállalóinak - közölte a vasúttársaság péntek délelőtt honlapján.

Emlékeztettek: a személyszállítással foglalkozó társaságok közös javaslatára az Országgyűlés módosította a személyszállítási törvényt, amelynek köszönhetően 2022. január 1-jétől már hangot is szabad rögzíteni a testkamerákkal.    

Bár az eszközök képesek voltak a hangrögzítésre, eddig csak képfelvétel készítését engedélyezték a jogszabályok. A módosított törvény lehetővé teszi a testkamerák felvételeinek hatékonyabb használatát, többek között a bizonyítási eljárások során - írta a vasúttársaság.

A közleményben a cég nagyon fontos eredménynek nevezte, hogy a MÁV-START kifejezett javaslatára a testkamera fogalma is belekerült a törvény szövegébe, és annak a kép- és hangfelvételt is megengedő működtetését elfogadták.    

Ez többéves előkészítő munka eredménye, és a meghozott jogszabályi változás hatására sokkal egyszerűbb lesz bizonyítani, hogy mi történt az utas és a jegyvizsgáló szóváltása közben, mi előzte meg az esetleges bántalmazást, mi hangzott el az események során. A cél, hogy egy ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül - emelték ki a közleményben.    

A MÁV-START technikai eszközökkel, figyelemfelhívó kampánnyal, a rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve, 2019 szeptembere óta pedig 169 testkamera használatával is fellép a munkatársai elleni támadásokkal szemben - közölték.    

A leginkább veszélyeztetett elővárosi vonatokon, amelyeken kötelező a testkamera használata, szinte nullára esett vissza a bántalmazások, inzultusok száma - áll a közleményben.     Tudatták: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően csökkenő tendenciát mutat a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.    

Tavaly a 2020-as 65-höz képest 59 atrocitás történt országosan.
2019-ben 70 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Az elkövetők több mint fele menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt.    

A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera, tavaly 7826 jegyvizsgáló összesen 15 380 alkalommal, 70 800 vonaton vette fel szolgálata során. A készülékek használatának bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért agresszió, továbbra is csökkenő tendenciát mutat a bántalmazások száma - írta a vasúttársaság.    

2021-ben öt esetben kérték a jegyvizsgálók által rögzített kameraképek kiadását a hatóságok. Három esetben a jegyvizsgáló bántalmazása, két alkalommal a maszkhasználat elmulasztása miatti feljelentés ügyében - olvasható a közleményben.    

A MÁV-START további közel ezer testkamera beszerzését tervezi. Célja, hogy minden szolgálati helyen, az összes szolgálatban lévő jegyvizsgáló számára biztosítani tudja a testkamera használatát - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.