Ugrás a tartalomra

Mostantól hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával – egészen nyárig

Létrehozva
Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
Kép
Fotó: penzcentrum.hu

Szentkirályi Alexandra keddi videójában azt mondta: az egész Európában drasztikusan emelkedő energiaárak az európai élelmiszerek árára is kihatnak. Hozzátette, amellett, hogy ez ellen az élelmiszerárstoppal védik a magyar embereket, a kormány lehetővé tette azt is, hogy már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig.

Felidézte: mivel a SZÉP-kártya zsebei közötti átjárhatóságot már tavaly áprilisban lehetővé tette a kormány, így élelmiszert is bármely zsebből – tehát nemcsak a vendéglátás, hanem a szálláshely és a szabadidő alszámláról is – lehet fizetni. Azok a munkavállalók tehát, akik rendelkeznek SZÉP-kártyával, azt már a napi élelmiszer-vásárláshoz is fel tudják használni – mondta Szentkirályi Alexandra.

Ez is érdekelhet

Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Elköszön a vénasszonyok nyara? Ilyen idő vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerdán még nyugalom, csütörtökön viszont beindul a légkör.