Ugrás a tartalomra

Kirúgják a 168 óra teljes stábját

Létrehozva
Kivéve Makai József főszerkesztőt, ő viszont magától megy, mert nem tud azonosulni a kiadó elképzeléseivel.

Kép
A 168 Óra hetilap három száma. Fotó: Kasza János / Media1

Elbocsátja a 168 Óra című hetilapot eddig előállító, nagyjából 15 fős szerkesztőségi stábot a kiadó - írja a Media1.hu. A lap szerint a döntést Milkovics Pál, a kiadó vezérigazgatója és társtulajdonosa hozta meg.

Távozik posztjáról Makai József, a lap főszerkesztője is, őt viszont nem elbocsátják, hanem maga döntött így, mert nem ért egyet azzal a struktúraváltással, amit a vezérigazgató kezdeményezett. Ennek lényege, hogy ezután külsős szerzőktől rendelnek írásokat, tehát nem fix belsős szerkesztői gárdával dolgoznak a lapelőállításon.

Hosszú ideje veszteséges

A szaklapnak Milkovics azzal indokolta a változást, hogy a 168 óra hosszú ideje veszteséget termel, ezért költségcsökkentésre és a működés optimalizációjára van szükség. Megerősítette azt is, hogy az elbocsátásokat követően külső szerzőktől vásárolnának tartalmakat, szerinte ezzel drasztikusan csökkennek a kiadó költségei. A Média1 úgy tudja: kiadó nem vállal garanciát arra, hogy az eddigi szerzőktől, szerkesztőktől biztosan rendelni fog olyan mennyiséget, hogy ez önmagában a szerzők megélhetését is biztosítsa.

Ahogyan a szakportál írja, a 168 Óra eladott példányszáma az elmúlt egy évben 40 százalékkal csökkent, ami hatalmas zuhanást jelent. Március végén be is jelentették, hogy a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (Matesz) nem méri tovább a lap példányszámát. A Media1.hu akkor azt írta, hogy a 168 Órát 2021 harmadik negyedévében 9500 példányban nyomtatták, de szeptemberben átlagosan csak 4105 példányban tudták értékesíteni.

Kép
Milkovics Pál. Fotó: Media1

Lejtmenetben a Pesti Hírlap is

A Milkovics Pál érdekeltségébe tartozó médiacsoportnál nem ez az első megszorítás, bár ez jóval drasztikusabb az előző lépésnél. Az április 3-i parlamenti választások után tíz nappal a Pesti Hírlapnál húzták meg a nadrágszíjat. Trencséni Dávid, a lap hírigazgatója április 14-én azt jelentette be, hogy a lap megszűnik napilapként működni, a fővárosban ingyenesen osztogatott újság nyomtatásban most már csak heti egyszer, péntekenként jelenik meg.

A Media1 most hozzátette, hogy „a hetilapos megjelenésre történt áttérés miatt a Pesti Hírlapnál is jelentős elbocsátásokra került sor”. A heti egyszeri megjelenés már egy új szerkesztőségi struktúrában, a 168 Óráéhoz hasonló modellben, vagyis külsős szerzőktől megrendelt anyagokkal készül.

Ez is érdekelhet

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
BelföldKultúra
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
napindito művészetek háza
Napos, száraz idő várható hétfőn
BelföldKörnyezet
A fátyolfelhőzet csak az esti órákban kezd újra megszaporodni, csapadék nem valószínű.
Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.