Ugrás a tartalomra

Éjfél után az adóbevallási tervezet útra kél

Létrehozva
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az SZJA-bevallási tervezetet – írja az MTI.
Kép
Fotó: zalakocka.hu

Péntek éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 20-ával – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Pénteken a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos NAV Infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.

Mint arra kitértnek: az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 20-án személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben.

Kép
Illusztráció: privatbankar.hu

Ha nem módosítják a bevallási tervezetét vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ez elmarad, akkor a NAV ötvenezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztó őstermelőt, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyt, illetve az egyéni vállalkozót.

Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve –, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.

A vallási közösségeknek és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén adható be péntek éjfélig.

Ez is érdekelhet

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
BelföldKultúra
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
napindito művészetek háza
Napos, száraz idő várható hétfőn
BelföldKörnyezet
A fátyolfelhőzet csak az esti órákban kezd újra megszaporodni, csapadék nem valószínű.
Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.