Ugrás a tartalomra

Drámaian romlik a közlekedési morál - májusig már negyvenhárom vasúti átjárós baleset történt

Létrehozva
Idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben.
Kép
Egyre több baleset történik vasúti átjárókban. Fotó: Blikk

Folyamatosan romlik a közlekedési morál, különösen a vasúti átjárókban történt baleseteket illetően - hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban szombaton.
 
Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika.

Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél.
    

A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta minden halálos vasúti baleset oka a KRESZ szabályainak megszegése volt - hangsúlyozta.
    
Megjegyezte, a figyelmetlenség, a szabályok be nem tartása veszélyezteti a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is - hangsúlyozta, megjegyezve: a 2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek.
    
"A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni" - mondta Biber Anett.
    
Beszélt arról is, hogy a teljes magyar vasúti hálózaton 5460 vasúti átjáró található, amin naponta körülbelül 3 ezer vonat közlekedik.
    
"Baj van" - summázta Gál Kristóf rendőr-alezredes, a rendőrség szóvivője a vasúti átjárós balesetek vizsgálatainak tapasztalatait.
    
A romló tendencia az országos baleseti statisztikára is jellemző - jegyezte meg. Mint kifejtette,

idén eddig 732-vel több személyi sérüléses közlekedési baleset történt, mint egy éve, és a halálos áldozatok száma is 29-cel magasabb.

    
"A rendőrség számos akciót, kampányt tart, de meggyőződésem, hogy nincs az a mennyiségű akció, nincs az a súlyos szankció, ami ezen a romló közlekedési morálon javítani tudna" - fogalmazott a rendőrségi szóvivő.
    
"Amíg nem viseltetünk kellő figyelemmel és alázattal a közlekedés többi részvevőjével szemben, addig nem lehet markáns eredményt elérni" - tette hozzá.
    
Bognár Judit, egy gázolás utáni rehabilitációs szabadságát töltő motorvonat-vezető, anyaként és mozdonyvezetőként is arra kért mindenkit, fegyelmezetten, figyelmesen közlekedjen, mert mindenkit hazavárnak.
    
A MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös balatoni rendezvények júniusban a déli parton, Zamárdiban és Balatonfenyvesen, júliusban és augusztusban pedig az északi parton, a legforgalmasabb útátjáróknál folytatódnak. Az elmúlt tíz évben a Balaton környékén lévő útátjárókban összesen 21 baleset történt, ebből öt tavaly - közölte a MÁV.

Ez is érdekelhet

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
BelföldKultúra
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
napindito művészetek háza
Napos, száraz idő várható hétfőn
BelföldKörnyezet
A fátyolfelhőzet csak az esti órákban kezd újra megszaporodni, csapadék nem valószínű.
Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.