Ugrás a tartalomra

Ryanair: hazudott a Magyar Nemzet

Létrehozva
A cég honlapján a repülőjegyek árai és az induló járatok mellett a magyar médiaviszonyokról is tájékozódhatunk mostmár.

A 444 szúrta ki, hogy ha valaki Magyarországról foglalna jegyet a Ryanair honlapján, a következő üzenet fogadja az oldalon:

Az angol nyelvű szöveg magyar fordítása:

Hamis állításokat közölt a Magyar Nemzet – A július 1. után utazó Ryainair-ügyfeleknek kevesebb mint 3 százaléka döntött az út lemondása mellett.

A „bővebben”-re kattintva a részletes (angol nyelvű) nyilatkozatot is elolvashatjuk:

„A Magyar Nemzet állításai hamisak és nyilvánvaló kitalációk. A július 1. utáni utakra jegyet foglaló Ryanair-utasok kevesebb mint 3 százaléka döntött úgy, hogy él az út lemondásának lehetőségével, a jegy teljes árának visszatérítése mellett. Ezeket a helyeket most újra lefoglalhatják a magyar családok. Több mint 97 százalék döntött úgy, hogy kifizeti Nagy miniszter veszteséges légitársaságokra kivetett hamis és idióta »extraprofitadóját«, ami az olyan magyar családok ezreinek fogja megdrágítani a Magyarországról és Magyarországra történő utazást, akik az olcsó repülés lehetőségével élve tudják látogatni a szerte Európában élő és dolgozó barátaikat és családtagjaikat. Nagy miniszternek bocsánatot kellene kérnie azoktól a magyar családoktól, akik az idióta adója miatt magasabb jegyárat fizethetnek.”

A légitársaság múlt héten a Telexnek cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, miszerint nagy számban mondtak le jegyeket utasok az extraprofitadó miatt. A cég újra idióta adónak nevezte a magyar kormány intézkedését, és Nagy Márton minisztert bocsánatkérésre szólította föl a magasabb árak miatt. Mostantól ez a nyilatkozatuk a cég honlapján is olvasható.

Ez is érdekelhet

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
BelföldKultúra
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
napindito művészetek háza
Napos, száraz idő várható hétfőn
BelföldKörnyezet
A fátyolfelhőzet csak az esti órákban kezd újra megszaporodni, csapadék nem valószínű.
Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.