Ugrás a tartalomra

Lemondott a paksi atomerőmű bővítéséért felelős államtitkár

Létrehozva
Lemondott posztjáról Süli János, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből. Megbízatása már hétfői hatállyal megszűnt.
Kép
Fotó: 24.hu

Süli János az ötödik Orbán-kormányban a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős államtitkárként dolgozott a külügyi tárcánál, előzőleg, 2017 és 2022 májusa között tárca nélküli miniszterként felügyelte a beruházást – számol be a 24.hu

Lemondásának oka nem olvasható ki a határozatból, és a politikus közösségi oldalán sem tájékoztatott róla.

Szijjártó Péter külügyminiszter (aki május óta felel a projektért) mindenesetre a napokban élesen bírálta az atv.-hu-nak az atomerőmű-bővítés előkészületeit. Azt mondta:

"Amikor aláírtuk Moszkvában a paksi atomerőmű építéséről a megállapodást 2014-ben, másnap született meg Patrik nevű fiam. Na most, Patrik holnap kezdi meg a második általános iskolai osztályt. Én elhiszem, hogy a Paks II. egy nagyon bonyolult dolog. De ennyire nem bonyolult, hogy egy gyerek születésétől második osztályos koráig ne történjen semmi. Nyolc és fél év eltelt."

A portál még júniusban írt arról, hogy Süli az új kormányban korábbi fizetése negyedéért végzi ugyanazt a feladatot, mint korábban miniszterként. A KDNP-s képviselő miniszterként bruttó 5 millió forintot kapott havonta, államtitkárként viszont ennek csak a negyede, 1 millió 296 ezer forint járt neki, igaz, ezt az összeget hamar 1 millió 974 ezer forintra emelték. Összjövedelme így is elérte a négymillió forintot a képviselői alapilletménnyel és a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéért kapott díjazással együtt. Államtitkári kinevezésével viszont elbukta hat havi búcsúpénzét, 30 millió forintot, amit a miniszteri megbízatása megszűnése miatt kaphatott volna.

Süli három évtizeden át dolgozott a Paksi Atomerőműben, volt csoportvezető, osztályvezető, műszaki igazgató és vezérigazgató is, 2014 és 2017 között Paks polgármestereként dolgozott, 2018 óta a térség országgyűlési képviselője – olvasható a 24.hu-n.

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Picit hűvösebb lesz a szerda
Belföld
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 18 fok között várható.
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
Belföld
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Országos bagolylesbe kapcsolódhatunk be
BelföldKörnyezet
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében kér segítséget a lakosságtól a lakott területeken.
Csaknem egymillióan már beadták szja-bevallásukat
BelföldGazdaság
A május 20-ai határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Aki még nem, annak segít a NAV: online, telefonon, kisfilmmel és személyesen is.