Ugrás a tartalomra

Marad a kora őszi időjárás pénteken és a hétvégén is

Létrehozva
A délkeleti, keleti szél időnként megerősödhet, a hőmérő higanyszála azonban még pénteken is felkúszhat akár huszonkét fokig is. Hasonló időre kell készülni szombaton és vasárnap is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint csütörtök délután alapvetően fátyolfelhős időre számíthatunk, majd éjszaka a legtöbb helyen vékonyodik, csökken a felhőzet, és pénteken már a sok napsütés mellett csak kevés fátyol- és gomolyfelhőzet valószínű. Hajnalra elsősorban a Dunántúlon, valamint az északi völgyekben köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, amely pénteken a reggeli órákban fokozatosan feloszlik. Csapadék nem várható.
    
Csütörtök délután az északnyugati, északi, pénteken a délkeleti, keleti szelet kísérhetik néhol élénk lökések.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű, a hidegre érzékeny helyeken számíthatunk az alacsonyabb értékekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken az ország döntő részén 21, 22 fok körül alakul.

A nyugodt, őszi idő a hétvégén is folytatódik. Szombaton az éjszakai pára, köd feloszlása után általában több órára kisüt a nap, de egyre több fátyolfelhő érkezik, amely helyenként meg is vastagszik. Estig nem lesz csapadék, estétől az északnyugati megyékben helyenként már előfordulhat záporeső, esetleg egy-egy zivatar. A déli, délkeleti szél jobbára mérsékelt marad, majd estétől északnyugatira fordulva megélénkül, néhol megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 23 fok között alakul.
    
Éjjel a hidegfront keskenyedő felhőzete északnyugatról délkelet felé mozog, előtte a délkeleti, keleti országrészben lehetnek ködfoltok. Vasárnap napközben a front elhagyja az országot, mögötte gomolyfelhők képződnek, emellett általában többórás napsütésre lehet számítani, de délnyugaton maradhatnak fátyolfelhők. Reggelig elszórtan, nappal csak elvétve valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között lesz.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter: csökken a kormánytagok, a képviselők és a polgármesterek fizetése
Belföld
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke sajtótájékoztatót tart a Sándor-palota előtt, miután megbeszélést folytatott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel 2026. április 15-én. Magyar Péter bejelentette, az államfő őt bízza meg kormányalakítással. MTI/Hegedüs Róbert
Már augusztusban megkaphatják a családok a százezer forintos támogatást
BelföldGazdaság
Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást.
A világbajnokságra koncentrálnak
BelföldSport
Az olimpiai ciklus feléhez közeledve megkezdődtek a sportági konzultációk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
napindito művészetek háza
Napsütéses időre számíthatunk pénteken, némi széllel
BelföldKörnyezet
A szinte nyárias időjárásban 23 és 28 Celsius fok közötti hőmérséklet várható, amit a szellő enyhít.