Ugrás a tartalomra

Megszüntették Budaházy letartóztatását, bűnügyi felügyelet alá került

Létrehozva
Megszüntette Budaházy György letartóztatását a Kúria és bűnügyi felügyeletét rendelte el. Előírta, hogy a tartózkodási helyéül szolgáló ingatlant nem hagyhatja el, és a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását rendelte el - tette közzé pénteken a legfőbb bírói fórum.
Kép
Fotó: nepszava.hu (archív felvétel)

A Kúria oldalára felkerült közlemény csak monogrammal említi a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen folyamatban lévő ügyben született végzést. Végzésének indokolásában a Kúria kifejtette: a Fővárosi Ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott 17 évi szabadságvesztés magában hordozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, az a tény pedig, hogy a terheltet időközben újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, felveti a bűnismétlés veszélyét.

A vádlott ugyanakkor az eljárás során kifogástalan magatartást tanúsított - folytatták -, az idézéseknek eleget tett, és elérhető maradt akkor is, amikor nem jogerősen hasonló tartamú szabadságvesztést szabtak ki rá. A bűnismétlés veszélyét pedig csökkenti a Kúria szerint, hogy Budaházy György újabb gyanúsítotti kihallgatására úgy került sor, hogy a jelenlegi eljárás alapját, valamint az újabb gyanúsítás alapját képező cselekmények között tíz év, majd a vádlott meggyanúsításáig az újabb ügyben további három év telt el.

A Kúria arra is rámutatott, hogy a letartóztatás indokoltságának időszakos felülvizsgálata során mindig behatóan vizsgálni kell, hogy z elérni kívánt célok a személyi szabadságot korlátozó enyhébb kényszerintézkedéssel elérhetők-e. Különösen irányadó ez, ha a büntetőeljárás jelentősen elhúzódik. Ezen nem változtat az sem, ha a terhelt az elhúzódó eljárásban nem végig áll a legsúlyosabb személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés hatálya alatt.

A kényszerintézkedés célja mindig az eljárás zavartalanságának biztosítása: az, hogy a vádlott az eljárásban ne szökjön meg vagy ne rejtőzzön el, illetve az eljárás alatt ne kövessen el újabb bűncselekményt - mutatott rá a Kúria. Hozzátették: az eljárás extrém elhúzódása esetén tehát fokozottan érvényesül az elérni kívánt eljárási cél biztosítására még megfelelő legenyhébb, vagyis legkisebb szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedés alkalmazásának követelménye. Ezeknek a veszélyeknek a kiküszöbölésére a bűnügyi felügyelet alkalmazása ebben az ügyben megfelelő - állapították meg.

Ez is érdekelhet

Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.
időjárás zápor zivatar_Átrium webkamera
Mediterrán ciklont így még nem vártunk, mint most
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Májusi eső aranyat ér. Valódi aszálymérséklést indíthat el a közelgő mediterrán ciklon.
SZJA NAV
Közeleg a határidő: ha értesítést kapott a NAV-tól, még javíthatja az szja-tervezetet
BelföldMiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra figyelmezteti az adózókat, hogy még van lehetőség az szja-bevallási tervezetek javítására és kiegészítésére.