Ugrás a tartalomra

Vége a télnek, karácsonyra konkrétan tavasz lesz Magyarországon

Létrehozva
Egyelőre vége szakad a téli időnek, fokozatos melegedés jön a héten - az idokep.hu szerint.

Csípős éjszakai fagyokat, hideg nappalokat és havazást is kaptunk az elmúlt két hét során. A télies időnek azonban hamarosan vége szakad, és úgy tűnik épp az ünnepekre érkezik meg az enyhülés.

A Kárpát-medencét jelenleg uraló fagyos légtömeget enyhe, óceáni eredetű léghullámok söprik el a hét első felében. A meleg levegő legelőször a magasabb légrétegekben érkezik meg, de ebből eleinte mi keveset fogunk érezni itt a felszínen, ahol kis időre még beragad a hideg levegő.

Hétfő és kedd hajnalban is lehetnek erős fagyok, főként az északi tájakon kerülhetünk -10 fok közelében. Még lesznek tájak, ahol napközben is fagypont közelében alakul a hőmérséklet, a legtöbb helyen azonban 2-9 fok közötti értékekre készülhetünk a hét első felében. Emellé többnyire fátyolfelhős, helyenként ködös, rétegfelhős idő várható számottevő csapadék nélkül.

A fehér karácsonyra pedig már szinte semmi esély. Karácsonykor kifejezetten enyhe, kora tavaszt idéző időjárás jöhet.
 

Ez is érdekelhet

A világbajnokságra koncentrálnak
BelföldSport
Az olimpiai ciklus feléhez közeledve megkezdődtek a sportági konzultációk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
napindito művészetek háza
Napsütéses időre számíthatunk pénteken, némi széllel
BelföldKörnyezet
A szinte nyárias időjárásban 23 és 28 Celsius fok közötti hőmérséklet várható, amit a szellő enyhít.
Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
BelföldBűnügy
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Belföld
Minden hadra fogható járművet forgalomba állít a közlekedési társaság, hogy mindenki számára biztosítsa a kiszámítható utazást a pünkösdi hosszú hétvégén is, amelyen a főszezont idéző, erős forgalom várható.