Rendkívüli testületi ülésen jelentette be a Veresegyházat csaknem 58 éve irányító Pásztor Béla kedden, hogy február 28-ával lemond polgármesteri tisztségéről - tudósít az MTI. A február 27-én 85. életévét betöltő polgármester lemondólevelét a testületi ülésen Kosik József alpolgármester olvasta fel.
A települést 1965. szeptember 1-jétől tanácselnökként, majd 1990. október 12-től polgármesterként irányító Pásztor Béla, aki függetlenként tevékenykedett, a levélben a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján nyilatkozik arról, hogy a város polgármesteri tisztségéről "február 28. napjával bezárólag" lemond.
"Veresegyház fejlődéséért végzett munkájukhoz a képviselő-testület minden tagjának további erőt és egészséget kívánok" - tette hozzá.
Pásztor Béla az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nagy szeretettel hagyja el a polgármesterséget. "Olyan helyről távozom, amelyet végtelenül szerettem" - fogalmazott.
Veresegyház önkormányzatának közleménye szerint a polgármesteri tisztség betöltéséről időközi polgármester választáson, várhatóan 2023 májusában dönthetnek a település lakói.
Az új polgármester megválasztásáig a főállású alpolgármester, Cserháti Ferenc látja el a polgármesteri feladatokat.
Ötvennyolc év után búcsúzik Veresegyháza első embere
Létrehozva
Pásztor Béla 1965 szeptemberétől tanácselnökként, 1990 októberétől polgérmesterként irányította a Pest vármegyei települést.
Ez is érdekelhet
Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.