Ugrás a tartalomra

Már a szomszéd vármegyében a madárinfluenza

Létrehozva
Egy Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a hivatal az MTI-t csütörtökön.
Kép
Fotó: MTI

Közleményük szerint az állomány leölése folyamatban van, az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket.
    
A Nébih tájékoztatása szerint a Cered községben lévő, 5176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre, végül a hivatal laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.
    
A gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki.
    
Hozzátették: tekintettel arra, hogy mindkét körzet átnyúlik az országhatáron és szlovákiai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot.
    
A Nébih hangsúlyozta: ez az eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország - madárinfluenza szempontjából - alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.

Ez is érdekelhet

Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.