Ugrás a tartalomra

A magyarok négyötöde szerint az uniós források biztosítása a magyar képviselők hazafias kötelessége

Létrehozva
A magyar lakosság négyötöde (80 százalék), de még a baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) is egyetért abban, hogy a magyar EP-képviselők hazafias kötelessége, hogy munkájukkal minél több uniós forrást szerezzenek hazánk számára - olvasható a Real PR 93. közvélemény-kutatásában, amelynek megállapításait hétfőn közölték a Magyar Távirati Irodával (MTI).
Kép
Fotó: pixabay.com

A felmérés szerint - amelyet május 2. és 4. között készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével -  a budapesti (76 százalék) és vidéki szavazók (81 százalék) egyaránt az uniós pénzek biztosítását, és nem pedig annak visszatartását várnák el.

Kiemelték, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője arról nyilatkozott a közelmúltban, hogy hazafias kötelezettségének érzi megakadályozni az uniós pénzek Magyarországra érkezését a korrupcióra hivatkozva. 

A magyar lakosság azonban éppen ellenkezőleg gondolkodik erről: 80 százaléknyian azt tekintik a képviselők hazafias kötelességének, hogy minél több uniós forrás megszerzését segítsék elő munkájukkal az ország számára. Csak alig egytizednyien osztják Molnár Csaba nézetét, 12 százalék nem várja el a magyar EP-képviselőktől a források megszerzését, további 8 százaléknyian pedig nem tudtak válaszolni - írták.

Hasonló eredmények láthatók a biztos szavazók körében: 82 százalék azok aránya, akik a képviselők hazafias kötelességének tekintik az uniós pénzekhez való hozzájutás érdekében végzett munkát, és mindössze 11 százalék azok aránya, akik szerint a képviselőknek ez nem feltétlen feladatuk.

Megállapították: ritkán látni olyan politikai kérdést, amellyel a kormánypártiak és a baloldaliak nagy többsége is egyetért, az EP-képviselők kötelezettsége azonban ilyen. A Fidesz szavazói szinte teljesen egységesen (93 százalékuk) úgy vélekednek, hogy a magyar európai parlamenti képviselők hazafias kötelessége minél több uniós támogatást szerezni Magyarország számára. A baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) szintén elvárná a képviselőktől a támogatások biztosítását, és csupán 16 százalékuk gondolkodik ellenkezőleg, ez utóbbi arány a kormánypárti szavazók között jelentéktelen (4 százalék) - tették hozzá.

A politikai témák többségénél szignifikáns véleménykülönbség tapasztalható a fővárosiak és a vidékiek között, az itt vizsgált kérdés viszont szintén kivételt jelent ebből a szempontból.

Mindkét lakossági csoport döntő többsége elvárja a magyar EP-képviselőktől, hogy Magyarország érdekében mindent megtegyenek az EU-s források megszerzéséért. Vidéken 81 százalék, a budapestiek körében 76 százalék ez az arány, az ellenvélemények aránya a fővárosban 14 százalék, azon kívül mindössze 11 százalék - áll a felmérés összegzésében.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.