Ugrás a tartalomra

Miért nem jön a mentő, ha hívom?

Létrehozva
Az utóbbi években a széles körű nyilvánosság elé kerültek a mentőszolgálat működési problémái. A Telex arra kért néhány szakértőt, hogy segítsen megérteni az összetett problémát, ami miatt néha nem jön a mentő, amikor nagy szükség lenne rá.

Az egytől háromig terjedő skálán második, tehát súlyos, de közvetlen életveszélyt nem jelentő esetként sorolták be azt a május 10-i telefonhívást, amelyben Gálvölgyi János családja kért segítséget az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központjától. Végül 50 perc elteltével sem érkezett mentőautó a légzési nehézségekkel küzdő, akadozó beszédű színész otthonához, ezért gyerekei vitték be a kórházba, ahol súlyos állapotban került intenzív osztályra, és jelenleg is ott kezelik. A mentők mulasztottak, Gálvölgyihez eset- vagy rohamkocsit kellett volna küldeni. Az ügyben indított belső vizsgálat lezárult, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, az első hivatalos nyilatkozatok szerint pedig a mentésirányító tévesen határozta meg az eset súlyosságát - írja a Telex. 

A működési anomáliákkal kapcsolatban két, neve elhallgatását kérő, korábbi mentésirányítási szakembertől, illetve a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől (MOMSZ) kapott információkat a hírportál, de megkeresták az Országos Mentőszolgálatot is, amely rengeteg érdekes információt osztott meg velük.

- A mentésirányítókhoz olykor minden tizedik másodpercben újabb hívás érkezik. Közép-Magyarország régió hazánk legnagyobb esetszámú területe. A napi átlagosan mintegy 3200 mentő-riasztásból közel 1000 eset itt történik. 

- Tipikus probléma, amikor az irányított kérdésekre kapott válaszok alapján még mindig nehéz meghatározni egy eset súlyosságát, ezért folytatni kell a kikérdezést.

- Az Egységes Segélyhívó Rendszer 2014-es bevezetésétől 2017 végéig összesen fogadott mintegy 17 millió hívásból 11 millió, vagyis közel hetven százalék trágárság, telefontréfa, véletlen hívás volt, azaz semmilyen intézkedést nem igényelt.

- Sokan nem tudják, mikor kell mentőt hívni és mikor elég az orvosi ügyelethez fordulni, esetleg otthoni módszerekkel enyhíteni egy beteg panaszain, majd másnap felkeresni a háziorvost.

- A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint az utóbbi években általánossá vált, hogy a mentésben dolgozók, tehát a mentőautók személyzete és a hívásokat kezelő irányítók túlterheltek, ami a szolgáltatás minőségét veszélyezteti.

A teljes cikk ITT olvasható.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.