Menczer Tamás elmondta: a szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást. Hozzátette: a könnyebben sérült 37 utas közül 18-an még hétfőn késő délután, egy, az eredeti buszt is biztosító cég által küldött mentesítő járattal hazaérkeztek. Rajtuk kívül 17-en, akik gyors orvosi ellátást kaptak, szintén hazaindulhattak az éjjel egy másik busszal, így már összesen 35-en vannak Magyarországon az utasok közül - foglalta össze az államtitkár.
Menczer Tamás jelezte: hat szlovák kórházban - három pozsonyi, valamint a nagyszombati, a szakolcai és a malackai kórházakban - 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel. Közülük heten vannak intenzív osztályon, de jelenleg senki sincs közvetlen életveszélyben - hangsúlyozta. Hozzátette: a kórházban ápolt többi sérült között vannak, akik műtétre várnak, és olyanok is, akiket megfigyelésre tartanak bent.
Menczer Tamás arról is beszélt: a tragikus baleset után a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó kollégái azonnal a helyszínre mentek és ott addig segítettek, amíg indokolt volt. Amikor világossá vált, hogy melyik kórházakba viszik a betegeket, az intézményekbe is mentek velük - tette hozzá.
Elmondta: a könnyebb sérültek fel tudták venni a kapcsolatot családjaikkal, de a súlyos sérültek beazonosítását nehezítette, hogy az utaslista a roncsban maradt, és volt, akit eszméletlenül, iratok nélkül vittek kórházba. Hétfő estére azonban sikeresen azonosítottak mindenkit, és azt is kiderítették, hogy kik milyen diagnózissal kerültek kórházba, így tudták tájékoztatni a családokat állapotukról - mondta.
Menczer Tamás kiemelte: folyamatosan, minden kórházban biztosítják a magyar diplomaták jelenlétét, mert olyan nem fordulhat elő, hogy egy idős magyar sérült ne tudjon kihez szólni az anyanyelvén, ne tudja megértetni magát egy idegen országban. Ezt a munkát segíti hat szakápoló is, akik kedden indultak el Magyarországról - jegyezte meg.
Menczer Tamás köszönetet mondott a magyar diplomaták, valamint a szlovák mentők, orvosok, tűzoltók, rendőrök munkájáért, akik "derekasan helyt álltak". Kitért arra is, hogy az Országos Mentőszolgálat is felajánlotta segítségét a betegek hazaszállításában.
Az államtitkár újságírói kérdésre megerősítette, hogy a buszon magyarok utaztak, Miskolcról és Budapestről indultak, és Csehországba tartottak.
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.
Szlovákiai buszbaleset - Menczer Tamás: már 35 utas Magyarországon van
Ez is érdekelhet
Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.