Ugrás a tartalomra

A folyamatos rendszerhibák miatt már szerda éjfél az szja-bevallás határideje

Létrehozva
A határidő kitolását a Központi Azonosítási Ügynök tegnap folyamatos leállása indokolja. Az első hosszabbítás hétfő este történt, de mivel a rendszer kedden sem működött normálisan, szerda éjfélig bárki átnézheti és jóváhagyhatja szja-bevallását, és rendelkezhet az 1+1 százalékokról is.
Kép

Először kedd, végül szerda éjfélig tolta ki a személyi jövedelemadó (szja) bevallása és az 1 + 1 százalékos rendelkezését a NAV. Mint hétfőn este fogalmaztak, a határidő meghosszabbítását a KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök) és a kapcsolódó szolgáltatások hétfői lassulása, nehézkes elérése indokolja - tették hozzá. Amint arról tegnap az országos hírportálok is beszámoltak, már hétfő délutántól gondok voltak a szolgáltatással, de nagyjából este fél 8, 8 óra körül teljesen leállt a rendszer, és nem lehet bejelentkezni az Ügyfélkapun.

A telex.hu azt írta, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete egyébként jelezte, hogy az ESZJA rendszer egyébként is sok problémával küzd, rossz hibaüzeneteket küld, nem tudja elmenteni a szerkesztett bevallásokat, és hasonlók. Ez a szervezet szerint megfelel az „elektronikus ügyintézés korlátozott működőképességét okozó technikai tevékenység” kritériumának, vagyis meg kéne hosszabbítani az adóbevallás idejét. Emellett a mai nap leállt az online számlák lekérdezése is.

- Az egyesület egyébként már többször figyelmeztetett, hogy a kormányzati informatikai rendszer a jelenlegi állapotában egyre kevésbé bírja ki az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos folyamatokat, mint például most, amikor valószínűleg rengeteg ember próbálja az utolsó pillanatban leadni az adóbevallását, ezzel túlterhelve a rendszert - tették hozzá. 

Kedd hajnaltól aztán a portálnak több olvasója is jelezte, hogy, bár az szja-bevallás határideje valóban kitolódott május 23-ra, az 1+1 százalékról való rendelkezés határideje a rendszer szerint május 22-ével lejárt, így arról ma már nem tudtak nyilatkozni. A portál főoldalán viszon még azt írja ki a rendszer, hogy a leadásra kedd éjfélig van lehetőség.

Bizonyára ezzel is összefüggésben lehet az, hogy kedd délután aztán újabb NAV-közleményről adott hírt az MTI. Ebben már arról írt az adóhatóság, hogy kedd éjfél helyett szerda éjfélig tolják ki a a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának és az 1 + 1 százalékos rendelkezésének határidejét. Hozzátették, a Központi Azonosítási Ügynök technikai hibája miatt május 23-án éjfélig szankciómentesen nyújtható be számos más nyomtatvány, amelyek beadási határideje május 22., azaz hétfő volt.
    
"Bízunk benne, hogy a meghosszabbított határidő minden érintettnek lehetőséget ad arra, hogy a bevallásait beadja és valamennyi rendelkezni kívánó támogatni tudja az általa kiválasztott civil szervezetet, technikai számos vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot" - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.