Ugrás a tartalomra

Döntött a parlament a fúrt kutak bejelentéséről

Létrehozva
A korábbi szabályok szerint év végéig kellett volna engedélyeztetni a korábban illegálisan létesült kutakat, a kormánmy döntése szerint azonban erre mégsem lesz szükség.

Nem kell engedély a 2024 előtt engedély nélkül fúrt, ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakra, erről döntött kedden a parlament – írta Zsigó Róbert fideszes képviselő Facebookos bejegyzésére hivatkozva a 24.hu.

Amint az ismert, az eddig érvényben lévő szabályok alapján idén év végéig engedélyeztetni kellett volna a korábban illegálisan létesült kutakat, háztartási vízigény esetén a jegyzőnél. Ez alapján több százezer kútnál merülhetett fel, hogy nem felelnek majd meg az engedélyeztetésnek.

Május közepén derült ki, hogy a kormány változtatásra készül és 2024 januárjától megszűnik a háztartási, kerti kutak és a mezőgazdasági öntözésre használt kutak létesítésekor jelenleg szükséges bejelentési kötelezettség, valamint engedélyeztetésre sem lesz szükség.

Az új előírás szerint azok a kutak mentesülnek a hivatalos eljárás alól, amelyek mélysége nem haladja meg az 50 métert; nem érintik az első vízzáró réteget; háztartási és mezőgazdasági használatra szolgálnak; és vízkészlet-védelmi szempontból nem védendő területen találhatók.

A 2024-től életbe lépő könnyítés azokra is vonatkozik, akik új kutat létesítenének, és azokra is, akik korábban engedély nélküli, vagy a kiadott engedélytől eltérő kutat üzemeltetnek.

(Címlapképünk forrása: agrotrend.hu)

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.