Ugrás a tartalomra

Százezres gázszámlák rejtélye

Létrehozva
A brutális gázszámlák hátterét próbálta megvilágítani keddi cikkében a 24.hu. Megnézték, hogyan lehetett volna ezt elkerülni, és azt is, mit jelent, hogy automatikus tizenkét havi részletfizetést biztosít az MVM az érintetteknek.

A társaság honlapján lévő tájékoztatásból egyértelműen kiderül, hogy csak az éves elszámolás időpontján múlik, kell-e valakinek extra magas díjakat fizetnie az új részszámlákon július végéig vagy nem.

A december elsejei leolvasás után nemigen látszik különbség a korábbi és az új részszámlákon az érvényesített (rezsicsökkentett és piaci áras) mennyiségeknél.

A május elsejei leolvasás hatására az új részszámlákon júniusban alig számol rezsicsökkentett mennyiséget az MVM, júliusban pedig már teljes egészében versenypiaci áras számlát kap az ügyfél. Ez évről évre ismétlődni fog, amíg a jelenlegi rezsirendszer marad.

A 24.hu cikke szerint a brutálisan magas új részszámlákat úgy lehetett volna elkerülni, ha mindenki gázóráját leolvasták, illetve bediktáltatták volna az állását az új gázév kezdete (2022. augusztus 1.) táján, és az addig elfogyasztott mennyiségről készítettek volna egy elszámolást.

Külön elbírálás nélkül tizenkét havi részletfizetést kínálnak azoknak, akiknek a rezsicsökkentett sávhatár feletti többletfogyasztásukról szóló, magasabb összegű, szabályos számlák befizetése most megterhelő, írtuk meg nemrég az MVM tájékoztatása alapján. Az MVM 1,7 millió átalánydíjas ügyfeléből kilencvenezret érint a jelenlegi számlázással kapcsolatos kérdés.

(telex.hu)

Ez is érdekelhet

Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.