Ugrás a tartalomra

Porviharral és viharos széllel érkezik a hidegfront

Létrehozva
A meteorológia azt írja, Magyarország is "kap egy kis ízelítőt" abból a sarkvidéki eredetű légtömegből, ami Északkelet-Európát elárasztja. 

Vasárnap markáns hidegfront vonul át az országon, átmeneti erős lehűlést okozva. A front átvonulását erős, több helyen viharos szél kísérheti, és a szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva.

Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében nagyobb területen is viharos lökések kísérhetik az északnyugatira, majd északira forduló szelet.

A szántóföldek állapotától függően egyes helyeken porvihar is kialakulhat - hívták fel a figyelmet. A meteorológiai szolgálat szombati veszélyjelzésében azt írta, vasárnap reggel észak felől egy markáns hidegfront éri el az országot, ami a délelőtti órákban át is vonul az országon.
    
A front előterében a nyugati, északnyugati szél már vasárnap hajnaltól nagy területen megerősödik. Délelőtt a front környezetében a hirtelen északias irányba forduló szelet többfelé kísérhetik viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, néhol ettől erősebb lökések is. A front mögött a délutáni órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések az esti órákig még előfordulhatnak.

(Címlapkép forrása: index.hu)

Ez is érdekelhet

NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.