Ugrás a tartalomra

Vasárnap hajnalban óraátállítás, csak néhány járat menetrendjét érinti

Létrehozva
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára. Az óraigazítás a vasútnál és a Volánbusznál is csak néhány belföldi és nemzetközi járatot érint, a menetrendet emiatt nem kellett módosítani.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Miskolcon az MVK autóbuszai október 28-án üzemzárásig a nyári időszámítás szerint, 29-én üzemkezdettől a téli időszámítás szerint közlekednek.

Egyes vonatok az óraigazítás hajnalán 2 és 3 óra között megvárják az óraigazítást, és utána a téli időszámítás szerint közlekednek - közölte a Mávinform. Ez érinti egyebek mellett a győri, az esztergomi, a székesfehérvári, a váci, a nyíregyházi és a békéscsabai vonalat, valamint a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvillamost is. A nemzetközi vonatok közül külföldön éri az óraállítás például a brassói, a bukaresti, a müncheni és a zürichi, továbbá a Kijev-Bécs járatot. A Volánbusznál Érd és Diósd, Hódmezővásárhely és Szentes térségében, valamint a kiskunhalasi vonalon módosul egyes járatok közlekedése.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.