Ugrás a tartalomra

Az odafigyelés, az éberség akár életet is menthet

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy a beköszöntött hideg idő miatt az eddigieknél fokozottabban figyeljünk a fedél nélkül, és a magányosan élő idős emberekre.
Kép
Fotó: police.hu

A téli időjárás és a fagypont alatti hőmérséklet az egyedül élő idős embereket is veszélyezteti. Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel – mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, polgárőrség, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek – együttműködik

Rendkívül fontos, hogy segítsünk minden bajba jutott embertársunknak, hiszen ezzel életet menthetünk, illetve megelőzhetjük, hogy kiszolgáltatott emberek különféle bűncselekmények áldozataivá válhassanak – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbiakat osztotta meg szerkesztőségünkkel:

  • A megváltozott időjárásra tekintettel kérjük, hogy a megszokottnál jobban figyeljenek környezetükben a magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélkül élőkre!
     
  • Amennyiben közterületen olyan embert látnak, aki segítségre szorul, ne menjenek el mellette, jelentsék be a 112-es segélyhívó számon!
     
  • Fordítsanak figyelmet idős hozzátartozóikra, ismerőseikre, szomszédjaikra! Ha tehetik, beszéljenek velük többször telefonon, vagy cseteljenek rendszeresen online felületen! Gyakrabban látogassák meg, ellenőrizék, hogy füstöl-e a lakásuk kéménye, van-e elég tüzelőjük!
     
  • A magányosan élő idős vagy bármilyen okból rászoruló embereknek nemcsak az egészségi állapotuk lehet veszélyben, hanem bűncselekmény áldozataivá is válhatnak!
     
  • Fontos, hogy a magányosan élő idős emberek ne engedjenek be idegeneket, ha ismeretlen, gyanúsan viselkedő személyeket látnak, értesítsék a rendőrséget!
     

Ez is érdekelhet

NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.